Római Katolikus Egyházközösség

Római Katolikus Egyházközösség bemutatása: 

 
 Egyházak
Nagyon örülünk, hogy Honlapjukon a község vallási közösségeiről is tájékoztatás kap helyet.
A Páhi Róm. Kat. Egyházközség a községgel egyidőben, 1892-ben alakult meg, akkor, mint Izsák Egyházközség filiája, leányegyháza. Temploma is ekkor épült, magtárból átalakítva, Szűz Mária szent Neve tiszteletére. 1937-38-ban a templomot lebontották, ideiglenes kápolnát és paplakot építettek, s tervbe vették a növekvő egyházközség számára nagyobb templom építését. A terv - terv maradt a háború és az utána következő marxista-ateista rendszer miatt.
Az ideiglenes kápolna bővítését 1995-re fejeztük be. A harangok az újonnan épített toronyba kerültek /104 és 36 kg-osak./ Harmadik harangunkat /107 kg-os/ Mézes István, Páhiról elszármazott hívő ajándékozta.
Az Egyházközséget, mint kihelyezett káplán, a szintén páhi kötődésű Karácsonyi József vezette, 1914 szeptember 1-től önálló lelkészként. 1934-től Kiss Balázs plébános vette át az egyházközség vezetését. Iskolákat épített, jó szervező lévén egyesületeket alapított. Megszervezte a tanyai oktatást. 1984-től nyugdíjasként élt a plébánián haláláig, 1987 június 20-ig.
Az Egyházközséget újra Izsák látja el. 1984-től 86-ig Soós Dénes atya, majd 86-87-ig, közel egy éven át Halasy Endre esperes atya. 1987-től 1997-ig Podmaniczki Imre plébános, 1997-től 2002-ig Gergely Ottó atya, majd Kovács János és Kovács Sándor atyák következnek, s 2003-tól ismét Izsákhoztartozik.
1952 óta Kiss Katalin kántornő szolgál előbb kántorként, majd sekrestyés-harangozó-hitoktatóként, s az adminisztrációs munkákat is ő vállalja, mind a mai napig. A hitoktatásban Gergely Rita segíti a plébánosokat.
Szentmisék vasárnap 11 órakor, hétköznapokon szerdán és pénteken du. 4 órakor, nyári időben 5 órakor kezdődnek.
A legutóbbi népszámláláskor 961 lakos vallotta magát római katolikusnak.
Templombúcsúnk minden évben szept. 12-e utáni vasárnapon van.
 
Páhi, 2009. aug. 22.                                                  Tisztelettel: Podmaniczki Imre
                                                                                              plébános